| Telefon: +36 22 501 632

Seacon Europe Kft. | 8000 Székesfehérvár, Móricz Zs. u. 14.

A PwC világszintű felmérését tartalmazó tanulmányából:

 „A cégek várakozásai szerint több mint 900 milliárd dollárt hozhat a digitális ipari forradalom, ami a költségek csökkenésének, a hatékonyság és a nyereség növekedésének köszönhető. A szervezetek több mint fele két éven belül megtérülést vár. Az informatikai szakemberek iránti igény és az adatbiztonság viszont továbbra is komoly kihívást jelent”.

„A digitalizáció miatt, a megkérdezett vezetők becslése alapján, évente átlagosan 3,6%-os költségcsökkenés és 2,9%-os bevételnövekedés várható. Abszolútértékben ez összesen 914 milliárd dollárnak felel meg, amely 421 milliárd dollár költségcsökkentésből és ezzel egyidejűleg 493 milliárd dollár forgalomnövekedésből tevődik össze.”

A gyártó vállalatok világszerte minden szektorban készülnek az új ipari forradalom által nyújtott lehetőségek kiaknázására. A felkészülés már javában folyik.

  • A vállalatok saját megítélése szerint közel egyharmaduk magas szintet ért el a digitalizációban, és ez az arány a következő öt évben a jelenlegi 33%-ról várhatóan 72%-ra emelkedik.
  • Az ipari vezetők a belső vertikális értékláncon belüli, és az ellátási lánc mentén a horizontális partnereikkel kapcsolatos alapvető funkciókat is digitalizálják. Ezen kívül termékportfóliójukat digitális funkciókkal bővítik, és innovatív, adatalapú szolgáltatásokat vezetnek be.
  • A vállalatok világszerte a forgalmuk körülbelül 5%-át tervezik befektetni minden évben a digitalizációba. A felmérésben résztvevő iparágakban a forgalom 5%-a összesen 907 milliárd dollár értékű beruházásnak felel meg.
  • A beruházások főként az olyan digitális technológiákra irányulnak, mint például a szenzorok és hálózati elemek, a szoftverek és alkalmazások, mint például gyártási folyamatirányító rendszerek.
  • A vállalatok az alkalmazottak képzésébe és a szervezeti változások előremozdításába is befektetnek.

A megkérdezett cégek több mint fele (55%) úgy véli, hogy mindössze két éven belül megtérülnek ezek a kiadásaik.

„Az átalakulási folyamat végén a sikeres ipari vállalatok olyan valóban digitális technológiát alkalmazó vállalkozásokká válnak, amelyek alapvetően továbbra is fizikai terméket hoznak létre, de ezt digitális interfészek és adatalapú, innovatív szolgáltatások egészítik ki. Ezek a vállalkozások a vevőkkel és beszállítókkal együttműködve digitális ipari ökoszisztémákat alkotnak. Óriási lehetőségek rejlenek például a szenzortechnikával támogatott karbantartás-tervezés területén vagy a gyártási folyamat nyomon követése és optimalizációja szempontjából is” – mondta Kerekes Antal, a PwC Magyarország technológiához kapcsolódó tanácsadási szolgáltatásokat vezető cégtársa.

Az adatelemzés az Industry 4.0 hajtóereje

A vállalatok több mint 80%-a számít arra, hogy az adatelemzés a következő öt évben jelentős hatással lesz döntéshozatali folyamataikra. Az adatok professzionális előkészítése értékes betekintést nyújt a termékek felhasználásába és lehetővé teszi a hosszú távú ügyfélkapcsolatok kiépítését. Az adatelemzés lehetővé teszi a termékek továbbfejlesztését és a vállalatok számára az ügyfelek igényeire szabott szolgáltatások és ajánlatok nyújtását.

A szakértelem hiánya a digitális átalakulás legfőbb akadálya

A felmérésben részt vevő vállalatok szerint az Industry 4.0 megvalósításához a szükséges technológia rendelkezésre áll, a problémát inkább a belső digitális kultúra, a jövőkép és a képzés hiánya jelenti, valamint az, hogy nincs elég szakember. Például a megkérdezett vállalatok közel 40%-a támaszkodik egyes alkalmazottak elemzési szakértelmére, de nincs külön adatelemzési részlegük. Az Industry 4.0 stratégiák sikeres végrehajtásához azonban nem elég egyéni szakértőket alkalmazni az adatgyűjtésre és –értékelésre. Ahhoz, hogy a szakértők véleményére alapozva hozhassák meg döntéseiket, a vállalatoknak professzionálisan kialakított adattárakra, algoritmusokra és érdemi javaslatokra van szükségük.

Az egyik fő sikerkritérium az adatbiztonság

A tanulmány szerint a sikeres digitalizáció további előfeltétele az adatbiztonság. A digitális öko-szisztémák csak akkor működőképesek, ha az összes résztvevő biztos lehet abban, hogy adataik nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Ehhez a cégek részéről jelentős erőfeszítésekre és biztonsági beruházá-sokra van szükség, továbbá egyértelmű szabványokat kell alkalmazniuk rendszereik, adataik védelme érdekében.

A digitalizáció horizontálisan és vertikálisan is hat az értékláncra. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a vállalatoknak vertikális irányban jobban kell integrálniuk folyamataikat és adatkezelési tevékenységüket, a termékfejlesztéstől és -beszerzéstől a gyártáson át a szállítási logisztikáig. Másrészt szükség van az értékláncon belüli horizontális hálózatépítésre a főbb beszállítókkal, a vevőkkel és más partnerekkel, például az árumozgások követhetőséget és visszakereshetőséget biztosító megoldások alkalmazásával. A vállalatoknak ehhez összetett digitális megoldásokat kell létrehozniuk.

Továbbá a vállalatok olyan digitális tulajdonsággal rendelkező új termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek ki, amelyek a termék teljes életciklusát átfogják, és ezáltal lehetővé teszik a végfogyasztókkal való kapcsolat szorosabbra fűzését. Digitális szolgáltatásokba is befektetnek és az adott fogyasztói ökoszisztéma szempontjából releváns, komplett megoldásokat hoznak létre, gyakran az értékláncban lévő partnerekkel együttműködve…”

A digitalizációs célkitűzések országonként eltérőek

Bár a cégek világszerte szorgalmazzák az Industry 4.0-ra való átállást, a tanulmányból az tűnik ki, hogy célkitűzéseiket térségenként eltérően súlypontozzák: Japánban és Németországban például a vállalatcsoportok a digitalizációt elsősorban a hatékonyság és a termékek minőségének növelésére használják. Az Egyesült Államokban új trend van kialakulóban, miszerint a digitális ajánlatok és szolgáltatások segítségével alakítanak ki új üzleti modelleket, és ezeket a termékeket és szolgáltatásokat minél gyorsabban, digitálisan nyújtják. A kínai gyártó vállalatok a nemzetközi versenytársakkal költségcsökkentés révén igyekeznek még jobban felvenni a versenyt.

Magyarország

Magyarországon a kormány az elmúlt hónapokban jelentette be az Irinyi-tervet, melynek egyik stratégiai témája az Ipar 4.0, ami a hazai húzó ágazatok digitalizálásának elősegítését célozza. Bár a program kidolgozása csak a napokban indult, a hívószavak között mintegy 10%-os hatékonyságjavulás, illetve a kis- és középvállalkozások versenyképességének jelentős javítása szerepel.

Összefoglalva

A PwC tanulmánya rámutat arra, hogy a digitális integráció szintje öt év múlva a különböző régiókban nagyjából hasonló lesz, az élen Japánnal, Németországgal vagy az Egyesült Államokkal. A régiók közötti megosztottság helyett az Industry 4.0 várhatóan az eddiginél szorosabb kapcsolatot hoz létre a vállalatok és országok között.

A Seacon Europe válaszai az Industry 4.0 kihívásaira

A Sealog termékcsaládunk képességeinek, és lehetőségeinek kiaknázásával az Industry 4.0 ajánlásai szerint kidolgozás alatt álló termékeink képesek lesznek a SmartFactory IT oldali támogatására, azaz az Industry 4.0 ajánlás/kutatás céljainak megfelelően gyártósori adatgyűjtést, adatelemzést, és döntéstámogatást nyújtanak a minőségbiztosítás, karbantartás optimalizálás, energia/anyag felhasználás területén.

 A széleskörű és nagy mennyiségű adat gyűjtését, tárolását, szétosztását intelligens feldolgozó algoritmusok alkalmazásával állítjuk az ipari termelés szolgálatába, amivel egyúttal kialakítjuk az automatizált gyártósorok, gépek és az információ technológia közötti hatékony együttműködést.

Ajánljuk még elolvasásra a http://industry4.hu/  magyar és angol termékoldalainkat is.